Rabten Study Centres
Feldkirch/Austria
Innsbruck/Austria
Munich/Germany
Switzerland
Magyarország



Tibet és Magyarország

Tevékenységek
Tartózkodás
Útleírás

Buddha tanítása
Mester-tanitó
Tibet és Magyarország

Kilátás a Balatonra Rabten Tashi Ling-ból 1824. október 20.-án a következőket irta Körösi Csoma Sándor a naplójába:

Már tizenhat hónapja élek itt Zanglában. Ebben az elszigeteltségben, az eseménytelen napok egyhangúságában, persze, hogy elhanyagolom a naplóírást. Csak ismételgetném magamat. Mit is hozott ez az 1823 júliusával induló időszak? Hát nem sokat, hacsaknem azt, hogy nagy haladást értem el mind a klasszikus tibeti nyelv, mind pedig az északi buddhizmus megismerésében, melyről azt tartják, hogy „az üdvözülés legfőbb útja”.

Nap mint nap roppant kitartással dolgoztam tanítómmal, és viszonylag gyorsan haladtunk a szavak és kifejezések útvesztőjében. Vad energiám még az övét is felülmúlta. A számtalan kérdésre, melyet feltettem neki, nem jutott ideje, hogy olyan részletes válaszokat adjon, amilyeneket hallani szerettem volna. Két másik lámához kellett fordulnia, akik éppoly jártasak voltak a szent doktrínában, s a vele kapcsolatos tudományágakban, mint ő. Egyik közülük, Tsultrim Gjaco, valamiféle teológiai doktor, egy egész lajstromot állított össze nekem, amelyből fogalmat alkothatok magamnak azokról a finom nyelvi és gondolati árnyalatokról, melyekkel a magafajta emberek oly avatottan élnek.

1977-ben Geshe Rabten -egy rendkívüli tanító és meditációmester- Svájcban, a Genfi tó mellett főiskolát és kolostort alapított. Mi, különböző nyugati országokból álló diákcsoport voltunk és teljesen lenyűgöztek Gesche Rabten előadásai. Minél hamarább akartuk mi is megtanulni a tibeti nyelvet, hogy a nagy buddhista írásokat tudjuk követni. Csak kevés könyv állt rendelkezésünkre ami segíthetett volna nekünk a nyelv elsajátításában. Körösi Csoma Sándor írásai nagyon bátorítottak minket ebben az időben. A naplójából kiderült, hogy már a mi időnk előtt is volt ember, aki a legnagyobb erőfeszítés mellett megtanulta a tibeti nyelvet.

Amikor a kilencvenes években a nyugati emberek számára Magyarország megnyílott, egy koreai szerzetes egy sztúpa építését tervezte Zalaszántón.
A mi apátunktól kért segítséget az előkészületekhez. Így meghívást kaptunk Körösi Csoma Sándor hazájába. A kedves emberektől valamint a csodálatos természettől el voltunk bűvölve. Amikor Balatonkeresztúron egy kedvező telekvásárlási ajánlatot kaptunk, megfogalmazódott az ötlet, hogy egy meditációs központot kellene létrehozni. Így keletkezett Rabten Tashi Ling.



Rabten Tashi Ling
Magyar Tibeti Központ, Pf. 23
8648 Balatonkeresztúr • Hungary
tel +36-20-236-6063 • +36-85-702022
balaton@rabten.eu

Copyright © 2010 Rabten Foundation. All rights reserved.